Krakkó elvarázsolt galambjai

Nincs abban semmi meglepő, hogy Krakkó főterén rengeteg a galamb, hiszen általában így van ez a szép városok szép tereivel. Meg a nem olyan szép városok nem olyan szép tereivel is.:) És, bár én magam különösebb rajongást nem érzek irántuk, de tény, hogy galambok voltak, vannak és valószínűleg mindig is lesznek a Ryneken. Mindezek után az sem meglepő, hogy legenda is szól a galambokról, hiszen a lengyelek számtalan legendát őriznek a városról.

Rynek Główny, 1958
foto: FORTEPAN / Lencse Zoltán adományozó

III. Boleszláv, más néven Ferdeszájú Boleszláv halálát követően 1138-ban, végrendeletének megfelelően Lengyelországban létrejött a szeniorátus intézménye és az ország felosztottsága fiai között. Ez eddig történelem, most jön a mese.:)

IV. Henrik 
kép: wikipedia

Az ország széttagoltsága generációkon át öröklődött fiúról fiúra, majd egy nap IV. Henrik krakkói herceg, más néven Törvényes Henrik fejébe vette, hogy egyesíti a korábban több részre szabdalt lengyel földeket. Terve megvalósításához a pápa jóváhagyására volt szüksége, amiért Rómába kellett utaznia, pénze azonban nem volt, a kincstár kiürült és sem a helyi nemesek, sem a többi herceg nem támogatta elképzeléseit. Henrik végső elkeseredésében egy, a város határában élő boszorkányhoz fordult segítségért. A boszorkány beleegyezett, hogy támogatja a herceget küldetése teljesítésében, ám kikötése az volt, hogy lovagjait hátrahagyva egyedül kell utaznia s míg haza nem érkezik, azokat galambokká változtatja. Henrik, más választása nem lévén, elfogadta a feltételekhez kötött segítséget. Másnap a lovagok összegyűltek a Főtéren, ahol a boszorkány egy határozott mozdulat kíséretében elmondta varázsigéjét, s a lovagok egyszerre madarakká változtak. A galambok hangos rikácsolás és csapkodás közepette felszálltak a Mária-templom tetejére, ahonnan apró kövek hulltak a főtérre, amik aztán földet érve ragyogó arannyá változtak. A herceg összegyűjtötte az aranyat és elindult Rómába. Az út során azonban elköltötte minden pénzét mielőtt még Olaszországba ért volna, végül szegényen és szégyenben tért vissza Krakkóba, az elvarázsolt lovagok pedig galambok maradtak. Könyörögni akart a boszorkánynak, hogy változtassa vissza a lovagokat, de azt nem találta sehol, s próbálkozásai, hogy a varázslatot megtörje, mind kudarcot vallottak.

Úgy tartják, hogy a madarak mai napig várják, hogy felszabaduljanak az átok alól. Így már tudjuk, hogy a gyerekek, akik a krakkói főtéren kergetőznek, nem csak egyszerű galambokkal, hanem elvarázsolt lovagokkal játszanak. És bár ezen madarak jelenléte máig igen megosztó, gyermekibb pillanatainkban kicsit el is hihetjük, hogy a legenda igaz, s talán kicsit más szemmel nézünk rájuk...

(Egyébként nagyon érdekes, hogy a "galamb" szavunk közös eredetet mutat a lengyel "gołąb" szóval, amelyre kiejtésében is nagyon hasonlít.)

Rynek Główny, 1977
foto: FORTEPAN / Kováts Lajos adományozó


Zsille Gábor: Krakkói galambok  
„boldog az igazi magyar nem lehet soha”
(Bohdan Zadura) 

A galambokról, Gábor, róluk még
írnod kell, hányadik éve, hogy itt vagy,
és sehol egy galambos vers, sehol
a kurrogó tolongás, a fémszürke
tenger, a szárnysuhogás sehol. Ne hidd,
hogy ilyesmit megtehetsz. A galambok
elvarázsolt lengyel vitézek, ezért,
hogy gúnyájuk kopott, a párkányon
őrszemként ülnek, tenyerünkből etetnünk
ezért szép őket. Fejünkre is csak
azért szállnak, hogy védelmezzenek.
Te magyar vagy, ezen csak fintorogsz.
Menj a Galamb utcába, tócsák közt
kerülgetni őket. Vagy álldogálj
a bódék között a piactéren,
élvezd, hogy a tetőről arcodra
seprik a havat, meglegyintik vállad,
a hajad, élvezd, hogy vannak, hogy vagy,
neked nem lehet könnyű, te magyar vagy,
száll rád a porhó, írj erről verset, írd: