A Mária-templom tornyai

Krakkó leghíresebb templomáról több legenda is kering a lengyelek körében, az egyik a templomot építő két testvérről szól. A történet szerint a krakkóiak szerettek volna egy szép és lenyűgöző templomot, ahol imádkozhatnak istenhez és gyakorolhatják vallásukat. Az egyház úgy döntött, hogy megépíti a krakkóiak vágyott templomát és a feladattal egy kiváló építész testvérpárt bíztak meg. Az építkezés gyorsan és problémák nélkül haladt, hamar a tornyok építésére került sor. Úgy alakult, hogy a délit az idősebbik, az északit a fiatalabbik testvér építette. Az ifjabb fiú gyorsan haladt, túlszárnyalta bátyját és tornya magassága elhagyta a déli toronyét. Bátyja féltékeny és irigy lett testvére teljesítményére, úgy érezte nem hagyhatja, hogy szégyenben maradjon ezért az építkezés alatt felment a toronyba és egy tőrrel szíven szúrta fivérét. Miután magához tért a rémületből és szembe nézett tette következményeivel, kétségbe esett és levetette magát a mélybe. A tornyok építése abbamaradt, tetejükre már csak a kupolákat helyezték fel. A tőrt, amellyel bátyja megölte testvérét, felakasztották a Posztócsarnok kapujába, amely azóta is ott lóg örök emlékül szolgálva.