Assisi Szent Ferenc-bazilika és kolostor

Krakkó egyik legszínesebb temploma egyben a város első tégla- és homokkő épülete is, melyet az 1237-ben letelepedő ferencesek kezdtek el építeni. A templom alapítását illetően a történészek között nincs egyet értés, de minden bizonnyal V. Boleszláv lengyel fejedelemnek köszönhető, hogy e szent hely a ferences rend számára megépült.

Fotó: Jan Mehlich

A munkálatok több, mint húsz éven át tartottak, felszentelése 1269-ben történt meg. Az eredetileg egyhajós templomot a XV. században a presbitérium keleti irányba történő meghosszabbításával, valamint a kápolnák hozzáépítésével kibővítették. Az épültet sújtó katasztrófák következtében a templomot többször átépítették, de a szerencsétlenségek ellenére egészen az 1850-ben bekövetkezett pusztító tűzvészig állta a megpróbáltatásokat. Ekkor számos felbecsülhetetlen értékű kegytárgy és írásos feljegyzés megsemmisült, a templom nagy része pedig leégett.

1920. február 23-án a templom egyike volt az elsőknek Krakkóban, amely megkapta a bazilika címet. A második világháború idején, amikor a németek bezárták a Waweli székesegyházat, a krakkói püspökök a Szent Ferenc-bazilikát  használták a szentmisék és liturgiák megtartására.




Az épület napjainkban a gótikus stílus számos elemét magán hordozza, amelyek más neogótikus részletekkel keverednek, elsősorban a belső térben, ahol a polikromatikus falak és a lengyel drámaíró és festőművész Stanisław Wyspiański által tervezett csodálatos ólomüveg ablakok ejtik rabul a tekintetet.

A Szent Ferenc-bazilika egyike volt  Karol Wojtyła kedvenc templomainak, mielőtt 1978-ban a katolikus egyház vezetőjévé választották. Kedvenc padján egy emléktábla található, ahol püspökként, érsekként és bíborosként gyakran üldögélt.

A ferences bazilika birtokában van a torinói lepel egyik hiteles másolata, amelyet II. János Pál pápa szentelt fel a Vatikánban 2003. március 19-én, ünnepélyes bemutatására Krakkóban pedig 2003. április 14-én került sor Franciszek Macharski bíboros által.



INFO
Klasztor i Bazylika Franciszkanów św. Franciszka z Asyżu
cím: pl. Wszystkich Świętych 5, 31-004 Kraków
web: franciszkanska.pl

A Bazilika az alábbi időpontokban látogatható:
Hétfő - Szombat: 10.00 - 16.00
Vasárnap és ünnepnapokon: 13.15 - 16.00

A belépés díjtalan.

(Utolsó frissítés: 2019. október 28.)