Adventi programok Krakkóban

Krakkó különleges hangulattal várja az adventi időszakban ide látogatókat. A karácsonyi vásár fényei, illatai, színei és ízei, az emberek kedvessége, megannyi program és látnivaló, mind arra csábítanak, hogy télen is felkeressük Európa egyik legcsodálatosabb városát.

fotó: Lengyel Köztársaság Külügyminisztériuma/flickr 

Karácsonyi vásár a Főtéren

A karácsonyi készülődés hivatalosan, a Főtéren minden évben megrendezésre kerülő adventi vásárral veszi kezdetét. Advent első hétvégéjén, szombat délután fél ötkor ünnepi programok kezdődnek a felállított színpadokon, negyed hatkor pedig fénybe borul a város karácsonyfája, mely hagyományosan a Mária-templom mellett került felállításra. A 14 méteres lucfenyőn Stanisław Wyspiański és Zofia Stryjeńska munkájából inspirált díszek lógnak, színei pedig a város fehér és kék színére utalnak. A tavaly nagy népszerűségnek örvendő, világtó KRAKÓW felirat idén a Szczepański téren került felállításra.

fotó: Mattia Panciroli/flickr

fotó: Ania Mendrek/flickr

Kézműves vásár Podgórzeban

A Wisztula túlpartján található Podgórze negyedben, a kerület főtere (Rynek Podgórski) ad helyet minden évben, advent első hétvégéjén egy igazán barátságos karácsonyi vásárnak. A forgatagban a helyi kereskedők, művészek és kézművesek kínálják portékáikat, többek között ólomüveg alkotásokat, agyag és kerámia angyalokat és figurákat, természetes ékszereket, ruhákat, gasztronómiai termékeket, édességeket és még sok mást. A forralt bor és egy igazi körhinta elengedhetetlen az igazi varászlatos hangulathoz, amelyet csak fokoz a háttérben álló gyönyörű Szent József-templom. A karácsonyi vásár meglátogatása nagyszerű alkalom arra, hogy megismerjük Podgórze egyedi hangulatát és utcáit.

A krakkói betlehemek

Krakkó egyik legérdekesebb és talán legszínesebb hagyománya a karácsonyi bölcső készítése, amit lengyelül "szopki krakowskie"-nak neveznek. A krakkói betlehemek Európa szerte híresek, azonban jelentősen eltérnek a megszokott karácsonyi jászlaktól, amelyek hagyományosan a kis Jézust, Máriát, Józsefet és a pásztorokat ábrázolják. A különleges és egyedülálló népi hagyomány életben tartása érdekében 1937 óta, minden év decemberének első csütörtökén megrendezésre kerül a krakkói betlehemépítők versenye. Az idei rendezvény december  5-én délelőtt 10 órakor kezdődik, amikor a készítők összegyűlnek a Főtéren és megmutatják nagy gonddal megépített alkotásaikat a nagyközönségnek és a szakembereknek. Az Adam Mickiewicz emlékmű körül, szebbnél-szebb és érdekesebbnél-érdekesebb betlehemet csodálhatunk, amelyek közül a zsűri tagjai (néprajzkutatók, művészettörténészek, képzőművészek, valamint a Történeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum munkatársai) kiválasztják a számukra legértékesebbnek vélt művet. A versenyben részt vevő betlehemek ezután,  december 9-től február 23-ig megtekinthetők a Történeti Múzeumban. A krakkói betlehemek történetéről itt olvashatsz bővebben.

fotó: Lengyel Köztársaság Külügyminisztériuma/flickr

Szent Miklós napja

A keresztény hagyomány szerint Szent Miklós egy gazdag, de szerény családba született gyermek volt, aki később a törökországi Myra városának püspöke lett a IV. században. Noha személyéről nagyon kevés információ maradt fenn, életét számos legenda és mítosz lengi körül. Mindig titokzatos emberként ábrázolták, aki rendkívül jó és mindenkinek segít. A feltételezések szerint vagyonát a szegényeknek adta és a rászorulók segítését akkor sem adta fel, mikor püspökké választották. 

Úgy tartják, hogy éjszakánként pénzzel teli zsákokat hagyott a szegények ajtaja előtt, de megtörtént az is, hogy egy ház kéményén dobott be pénzt, hogy megvédje egy szegény ember lányait, mert apjuk bordélyházba akarta küldeni őket. Így vált ő a világ talán legjóságosabb szentjévé az emberek szemében.

Szent Miklós napját (Dzień Świętego Mikołaja) december 6-án ünnepeljük, amely dátum feltételezhetően halálának a napja, de pontos információk nincsenek erre vonatkozóan. Ahogy nálunk, úgy Lengyelország egész területén hagyomány, hogy december 6-ra virradó éjjel a Mikulás meglátogatja a család legfiatalabb tagjait. A gyerekek néhány héttel korábban sokszor levelet írnak, amelyben elmondják mire vágynak a legjobban és a levelet az ablakpárkányra teszik. Általában minden jó gyereknek édességet és játékokat hoz a mikulás, a rossz gyerekek viszont virgácsra számíthatnak. 

Lengyelországban Szent Miklós napját már a 19. században ünnepelték, elsősorban Sziléziában, Mazúriában, Lublinban és Krakkóban.

Adventi kórusfesztivál

December 6. és 8. között tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Krakkói Adventi és Karácsonyi Kórusfesztivál. A varázslatos ünnepi hangulatú koncertek igaz lelki feltöltődéssel ajándékozzák meg a hallgatóságot az adventi időszakban. A koncerteknek a Szent Péter és Pál templom, a Szent Katalin templom, valamint a Mária-templom ad helyet. 

Az idei eseményen két magyar - a Budaörsi Pro Musica Kórus és a Nyíregyházi Lengyel -Magyar Baráti Társaság Kamara kórusának előadásait is meghallgathatjuk, a részletes programért pedig keressük fel a fesztivál honlapját.

Karácsonyi dizájn vásár a Hotel Forumban

A Kiermash egy független utazó divatvásár, amelynek egyik legnépszerűbb eseménye a 2019. december 14 -15. között megrendezésre kerülő karácsonyi vásár az egykori Hotel Forumban. Több mint 200 tervező mutatja itt be saját és eredeti termékét (ruhákat, kiegészítőket, ékszereket és lakberendezési tárgyakat), amelyek egyedi és stílusos ajándékként szolgálhatnak.

Galíciai adventi vásár

A krakkói főpályaudvar előtti téren (Plac Jana Nowaka-Jeziorańskiego), a Galeria Krakowska bevásárlóközpont szomszédságában egy kicsi, de annál bájosabb karácsonyi vásár kerül megrendezésre évről-évre az adventi időszakban (november 29. és december 23. között). A megszokott vásári kínálat mellett kézműves termékek, hagyományos sajtok és húsok, téli harapnivalók és forralt bor is vár bennünket. Találunk itt egy pici jégpályát és egy színpadot is, amin különböző programokkal és koncertekkel szórakoztatják a nézelődőket. A gyerekeket pedig egy különleges levélszekrény várja, ahova bedobhatják a Mikulásnak írt leveleiket.

fotó: Mattia Panciroli/flickr

Forralt sör

A lengyelek igazán különleges lélekmelengető téli itala a forralt sör, amit egyszerűen muszáj megkóstolnunk, ha az adventi időszakban Krakkóban járunk. Az első hallásra bizarrnak tűnő nedű azon túl, hogy felmelegít bennünket, akár még kellemes csalódást is okozhat.